Az eszköz önmagában nem terápia: útmutató myofunkcionális trénerekhez
Nemrég egy kisfiú anyukájával konzultáltam.
A gyermek már jó ideje hord egy myofunkcionális trénert, többek között az állandóan nyitott szája miatt.
Megkérdeztem az anyukát, hogy látnak-e változást.
A válasz az volt, hogy igazából nem.
Ezután rákérdeztem arra is, milyen gyakran járnak kontrollra.
Félévente.
Ezen azért megakadtam egy pillanatra…
Egy jól megválasztott myofunkcionális vagy funkcionális tréner nagyon hasznos eszköz lehet, de ahhoz, hogy valóban eredményt hozzon, rendszeresen követni kell, hogyan változnak azok a funkciók, amelyek miatt egyáltalán elkezdték használni.
Mert az eszköz önmagában nem terápia.
Mindig kell mögé egy cél: mit szeretnénk elérni vele, milyen változást várunk, és miből fogjuk látni, hogy jó irányba haladunk.
Ha például a gyermek nyitott szájtartása miatt került szóba, akkor időről időre érdemes megnézni, hogyan változik az ajakzárás, a nyelv nyugalmi helyzete, az orrlégzés, a nyelés, az éjszakai légzés, és persze azt is, hogy megfelelően és kellő rendszerességgel használja-e az eszközt.
Ehhez nagyon sokat segít a folyamat dokumentálása is. Fotók, megfigyelések, egyszerű funkcionális tesztek, szülői visszajelzések – ezekből sokkal jobban látszik, hogy történik-e valódi fejlődés, mintha csak emlékezetből próbálnánk visszagondolni arra, hogy „talán mintha kicsit jobb lenne”.
A kutatásokból is jól látszik, hogy a kivehető készülékeknél az együttműködés kulcskérdés. A gyerekek sokszor kevesebbet hordják az eszközt a javasoltnál, és még a család becslése sem mindig egyezik a tényleges hordási idővel. Emellett a motiváció, a szülői támogatás, a visszajelzés és a szakemberrel való kapcsolat is hatással van arra, mennyire következetes a használat.
És itt jön egy olyan rész, amit szerintem hajlamosak vagyunk alábecsülni: a motiváció.
Egy gyerek lelkesedése hullámzik. A szülőé is.
Az első hetekben általában még mindenki figyel, emlékeztet, kérdez, lelkes.
Aztán jönnek a hétköznapok. Valamelyik este kimarad a tréner, máskor a gyermek tiltakozik, kényelmetlennek érzi, kiesik éjszaka, vagy egyszerűen nem értik, hogy jól használják-e.
És közben felmerülnek a kérdések.
Normális, hogy nehezen nyel benne vagy folyik a nyála?
Mennyi idő után kellene változást látni?
Miért nem marad bent éjszaka?
Mit csináljunk, ha azt érzi, nem kap benne levegőt?
Miért van még mindig nyitva a szája?
Ezeket a kérdéseket nagyon fontos időben átbeszélni.
A külső szakember megerősítése sokszor önmagában rengeteget számít. A szülő kap egy visszajelzést arról, hogy jól csinálja-e, a gyermek is kap megerősítést, és közben kiderülhet az is, ha valamin érdemes változtatni
Ha egy család hónapokon keresztül egyedül marad ezekkel a bizonytalanságokkal, könnyen csökken a motiváció, és az egészből egyszer csak egy újabb kötelező feladat lesz.
„Ma is be kellene venni a trénert.” Ehh…
Pedig a hosszú távú együttműködéshez nagyon fontos, hogy a család értse, miért csinálja, lássa az apró változásokat, és legyen valaki, akivel át tudják beszélni az elakadásokat..
Pontosan ezért vagyok a Légzésszelidítés alatt napi kapcsolatban a szülőkkel.
Amikor a Légzésszelidítés elemeit és módszertanát kitaláltam, akkor az lebegett a szemem előtt, hogy bizonytalanság esetén mielőbb választ kapjanak a résztvevők.
Hogy ne kelljen várni a következő alkalomig.
Ha valami nem működik, ne hetekkel később derüljön ki. Mert ha kérdés, bizonytalankodás van, az megöli a gyakorlást.
Ha valamelyik gyakorlat nem jó, lehessen módosítani rajta. Ha pedig azt látom, hogy más szakember bevonására is szükség lehet, azt is minél előbb észrevegyük.
Számomra a kontroll erről szól: követni a teljes folyamatot, figyelemmel kísérni, hogy hogy reagál a teljes rendszer: a légzés, az alvás, a nyelműködés, a viselkedés.
Van még egy nagyon fontos szempont, amiről szerintem kevesebb szó esik.
Egy myofunkcionális tréner hatékonyságát sok esetben érdemes célzott légző- és myofunkcionális gyakorlatokkal is támogatni.
Ez az én egyik nagy „pro tippem” a szülőknek.
Az eszköz segíthet abban, hogy bizonyos helyzeteket, nyelv- és ajakpozíciókat támogasson, de a gyermeknek közben meg is kell tanulnia ezeket a funkciókat aktívan használni.
Ha az orrlégzés nem stabil, ha a nyelv nem tud megfelelő nyugalmi helyzetet felvenni, ha az ajakzáráshoz túl sok erőfeszítés kell, vagy a nyelés mintája nem megfelelő, akkor ezeket külön is érdemes gyakorolni.
Itt kapcsolódik össze igazán az eszköz, a légzés, a myofunkcionális munka és az összefüggések ismerete.
Az elmúlt időszakban egyre több olyan családdal találkoztam, ahol a gyermek már használt valamilyen trénert, de a szülők nem igazán tudták, mit tegyenek akkor, ha éjszaka kiesik az eszköz a szájból, vagy a gyermek nem kap benne levegőt.
Éppen ezért elvégeztem egy myofunkcionális trénerekkel foglalkozó képzést is.
Szerettem volna ezen a területen is mélyebben érteni az eszközök működését, a használatuk célját és korlátait, hogy amikor egy család hozzám fordul, minél jobban tudjam támogatni őket a megoldás felé vezető úton.
A funkcionális készülékekkel kapcsolatos szakmai protokollokban egyébként jellemzően jóval gyakoribb kontrollokat látunk, mint fél év. Több helyen 6–10 hetes utánkövetés szerepel, és kutatásokban akár havi kontrollt is alkalmaztak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden gyermeknek ugyanolyan gyakran kell kontrollra járnia, hiszen ez mindig függ az eszköztől, a céltól és az adott gyermek helyzetétől.
A lényeg számomra inkább az, hogy ne teljenek úgy a hónapok, hogy közben senki nem nézi meg, valóban történik-e az a változás, amiért az eszközt használjuk.
Ha pedig hosszabb idő után sincs előrelépés, akkor érdemes újra ránézni a teljes képre.
Megfelelően használja?
Elég rendszeresen?
Jó célt próbálunk elérni vele?
Van olyan légúti, anatómiai vagy funkcionális akadály, ami fenntartja a problémát?
Szükség van más szakember bevonására?
Ezeket a kérdéseket sokkal jobb időben feltenni, mint fél év múlva azt megállapítani, hogy igazából semmi nem változott.
Én ezért tartom ennyire fontosnak a rendszeres kontrollt és a folyamatos visszajelzést.
Mert az igazán jó eszközhasználat számomra azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, mit szeretnénk elérni vele, követjük a funkciók változását, támogatjuk a gyermeket és a szülőt a folyamatban, és szükség esetén időben módosítunk.
Így lesz az eszközből valóban egy jól működő része a terápiás folyamatnak.