Bepillantást kaphatsz a gyermek légzéstréning egyik általam kifejlesztett gyakorlatába. 🤩

A gyakorlatok létrejöttét nagyon sok dilemmázás előzte meg, ugyanis az eredeti Buteyko módszer véleményem szerint kevés gyakorlatot ajánl a gyerekek számára, és azokat sem mondanám gyermekbarátnak így gyermekjóga-oktatói szemmel. 

Edzőként több évig tanítottam helyesen mozogni a vendégeimet. A nehézségeik mondhatni tipikusak voltak, de nem mindenkinél működött ugyanaz a magyarázat. Egy mozdulat tanítására tucatnyi különféle verziót találtam ki, hogy a mozogni vágyó biztonságosan és stabilan el tudja sajátítani a mozdulatokat. 

Egy jó gyakorlat több korosztálynak is könnyen érthető, jól skálázható, vagyis nehezíteni, és könnyíteni is lehet egyaránt, valamint tartalmazza a rugalmasság lehetőségét. Ez utóbbi azt jelenti, hogy könnyen egyénre lehet szabni apróbb kis módosításokkal, hogy minden gyerkőc élvezettel végezze.

Egy nagyon fontos szempont is motoszkált a fejemben: mozgásfejlesztő gyermekjóga-oktatóként látom, hogy mennyire szükségük lenne a mai gyerekeknek a speciális, idegrendszeri érést segítő mozgásokra. Ezért ez az elv is fellelhető némelyikben. Az edző szemem azt is látja, hogy a mai gyerekeknek miben kellene erősödniük, épp ezért olyan mozdulatokat is találhatsz, amik erősítő hatásúak. A durva izomláztól azonban egyáltalán nem kell tartani!

 

Konkrét légzőgyakorlatokat azonban nem teszek közzé, mert minden gyermek szervezete más, és vannak olyan esetek, hogy szükséges a módosítása a gyakorlatnak, vagy ideiglenesen nem végezhető. 

Megjelölt, ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük