Ezt a kérdést sok szülő akkor teszi fel először, amikor hirtelen világossá válik számára: a gyermeke szájlégző.

Lehet, hogy korábban csak apróságnak tűnt.

Nyitva marad a szája alvás közben. Gyakran kiszárad az ajka. Sport közben hamar elfárad. Evésnél, beszédnél vagy koncentrálás közben is feltűnik, hogy valahogy „mindig nyitva van a szája”.

Ilyenkor nagyon emberi, nagyon szülői reménykedéssel érkezik a kérdés:

Vajon kinövi majd?

A rövid válaszom: nem érdemes erre várni.

A szájlégzés ugyanis nem kinőhető ruha. Nem átmeneti furcsaság, és nem is olyan gyermekkori szokás, ami magától eltűnik, ha elég türelmesek vagyunk.

A szájlégzés egy rosszul működő légzésminta, amit a gyermek nem jókedvéből választ. Többnyire kényszerből csinálja.

Kerülőút.

A szervezet túlélő megoldása arra, hogy valami a rendszerben felborult.

A szájlégzés nem csak arról szól, hol megy be a levegő

Sokan egyszerű technikai kérdésként gondolnak rá:

„Orron kellene vennie a levegőt, de szájon veszi.”

Mintha csak egy rossz beállítást kellene átállítani.

Pedig a szájon át történő légzés ennél jóval összetettebb. Persze már önmagában az sem mindegy, merre áramlik a levegő. Egy kutatás szerint egy szájlégző gyermek akár 42%-kal több vizet veszíthet a testéből, mint egy orrlégző. Ez is jelzi: nem ártatlan apróságról beszélünk.

De a lényeg még mélyebben van.

Ha a száj nyitva marad, az hat a nyelvre, az arcizmokra, a nyelésre, a testtartásra, az idegrendszer működésére és a harapás alakulására is.

És ami különösen fontos:

már önmagában a nyitott száj is probléma lehet, akkor is, ha a gyermek közben részben orron át is lélegzik.

Mit boríthat fel a szájlégzés?

A szájlégzés ritkán egyetlen, elszigetelt tünet.

Inkább tünetegyüttes. Szindrómaszerű állapot, amely egyszerre több működést érint.

Hatással lehet például:

  • a légzés működésére,
  • a nyelv nyugalmi helyzetére,
  • az arcizmok működésére,
  • a nyelés folyamatára,
  • a testtartásra,
  • az idegrendszeri működésre,
  • a harapás alakulására.

Ezek a területek nem külön kis fiókokban működnek a testben. Összekapcsolódnak.

Ha az egyik borul, könnyen húzhatja magával a többit is.

Ezért nem szerencsés úgy tekinteni a szájlégzésre, mint egy rossz szokásra, amit a gyermek majd egyszerűen elhagy.

Miért nem elég rászólni, hogy „csukd be a szád”?

Sok szülő próbálkozik ezzel, teljesen érthető módon.

Kívülről valóban úgy tűnhet, mintha a megoldás ennyi lenne:

„Csukd be a szád!”

Csakhogy ez önmagában általában nem működik.

Nem azért, mert a gyermek nem akar együttműködni. Nem azért, mert lusta. És nem is azért, mert direkt csinálja.

Hanem azért, mert ha a háttérben felborult légzésműködés, túl nagy légzési volumen, túllégzés vagy akár szervi akadály áll, akkor a zárt száj számára nem megnyugvást jelent, hanem feszültséget.

A gyermek ilyenkor azt élheti meg:

„Nincs elég levegőm.”

Amikor pedig kinyitja a száját, megkönnyebbül.

A teste megtanulja: az orrlégzés nehéz, a szájlégzés megkönnyebbülést hoz.

Innen már könnyen kialakulhat az a minta, hogy a szájlégzés szinte egész nap jelen van. Nappal és éjszaka. Mozgás közben és pihenéskor. Alvásnál, koncentrálásnál, beszédnél, evésnél.

Ha ilyenkor újra és újra csak annyit kérünk tőle, hogy csukja be a száját, pár perc múlva nagy eséllyel ismét kinyitja.

Nem dacból.

Hanem mert a teste jelenleg így tud működni.

A túllégzés: amikor több levegőt vesz, mégsem lesz könnyebb

A szájlégzés mögött gyakran túllégzés is állhat.

Ez elsőre furcsán hangzik, mert a szülő sokszor éppen azt látja, hogy a gyermek mintha nem kapna elég levegőt.

Mélyebbeket lélegzik. Gyakrabban vesz levegőt. Nagyokat sóhajt. Mintha folyamatosan keresné azt a bizonyos „elég levegőt”.

Csakhogy a több levegővétel nem mindig hoz valódi megkönnyebbülést.

A gyermek nyugalomban vagy mozgás közben is érezheti azt, hogy kevés a levegő. Ez kellemetlen légszomjérzésként jelenhet meg, és ilyenkor a száj kinyitása gyors menekülőútnak tűnik.

Ezért fordulhat elő, hogy:

  • ha myofunkcionális trénert adnánk a szájába, kinyitja,
  • ha logopédiai foglalkozáson próbálják orrlégzésre szoktatni, kinyitja,
  • ha otthon figyelmeztetjük, kinyitja.

Mert a háttérben nem pusztán akarati kérdés van. A légzés biokémiai működésének felborulása is szerepet játszhat.

Ezen pedig a Légzésszelidítés módszerével jól lehet alakítani.

Minél tovább fennáll, annál mélyebbre ivódik

Van egy egyszerű szabály: minél többször csinálunk valamit, annál ügyesebbek leszünk benne.

Ez igaz a zongorázásra. Igaz a biciklizésre. És sajnos igaz a szájlégzésre is.

Minél hosszabb ideig lélegzik a gyermek szájon át, annál erősebben rögzül ez a minta.

A test megszokja. Az izmok alkalmazkodnak. A nyelv igazodik. A tartás rendeződik hozzá. A légzés pedig újra és újra ugyanazt az utat választja.

Ezért fontos kimondani:

a szájlégzés nem egyszerűen rossz szokás, de idővel szokásként is rögzül.

A terápiában ezért a szokás áthangolásával is foglalkozni kell. De ez akkor működik jól, ha közben a felborult funkciókat is folyamatosan rendezzük.

Akkor hogyan lehet segíteni?

A szájlégzés megoldása nem egyetlen mozdulat, nem egy tanács, és nem néhány gyors légzőgyakorlat.

Mivel több működést érint, ideális esetben a gyermek terápiás folyamatát szakmai team támogatja, összehangolt lépésekkel.

A folyamatban szerepet kaphat például:

  • légzésterápia: Légzésszelidítés
  • nyelvgyakorlatok,
  • myofunkcionális, vagyis arcizmokat célzó gyakorlatok,
  • testtartásra ható gyakorlatok,
  • logopédiai támogatás,
  • fül-orr-gégészeti kivizsgálás,
  • fogszabályozási vagy harapással kapcsolatos szakmai kontroll.

A sorrend sem mindegy.

Sok esetben azért fontos a légzéssel kezdeni, mert amíg a gyermek légzési volumene túl nagy, addig hiába várjuk el tőle, hogy egyszerűen tartsa csukva a száját.

Ez olyan lenne, mintha valakitől azt kérnénk, hogy csukott szájjal fusson, miközben úgy érzi, majd’ megfullad.

Nem fog menni.

Legalábbis tartósan biztosan nem.

A cél nem az, hogy a gyermeket állandóan javítgassuk

Fontos, hogy a gyermek ne azt élje meg: vele baj van.

Ne azt hallja egész nap:

„Csukd be a szád!” „Már megint nyitva van!” „Figyelj oda!”

Mert ettől könnyen szégyen, feszültség és ellenállás kapcsolódhat a témához.

A cél nem a folyamatos rászólás.

A cél az, hogy a teste megtanuljon egy új, biztonságosabb, egészségesebb működést.

Ehhez napi szintű segítség kell: apró, következetes gyakorlás. Ebben a szülő kulcsszereplő, a szakmai team pedig irányt és támogatást ad.

A régi minta sem egyik napról a másikra alakult ki. Nem is egyetlen felszólításra fog átíródni.

Nem kinőni kell, hanem megérteni és kezelni

A szájlégzés tehát nem olyasmi, amit érdemes ölbe tett kézzel figyelni, hátha majd elmúlik.

Nem ruha, amit a gyermek kinő. Nem ártatlan grimasz. Nem puszta figyelmetlenség.

Hanem jelzés.

A test jelzése arról, hogy valami nem működik optimálisan.

Minél korábban vesszük komolyan ezt a jelzést, annál nagyobb esély van arra, hogy a gyermek ne csak „becsukja a száját”, hanem valóban könnyebben, nyugodtabban és egészségesebben tudjon lélegezni.

Ez pedig nemcsak a levegőről szól.

Hanem alvásról. Koncentrációról. Testtartásról. Nyelésről. Arcfejlődésről. Idegrendszeri nyugalomról.

És végső soron arról, hogy a gyermek teste ne kerülőutakon próbáljon működni, hanem visszataláljon a természetesebb útra.

A szájlégzést tehát nem kinőni kell.

Hanem időben észrevenni, megérteni, és lépésről lépésre rendezni.

A Légzésszelidítés módszere ebben egyedülálló segítséget nyújthat. Szakmai teamem tagjaival teljeskörűen feltérképezzük a helyzetet és egyénre optimalizált terv alapján vezetünk végig benneteket lépésről lépésre. Tévutak nélkül, bizonytalanság nélkül, megértéssel és támogatással.

Jelentkezz konzultációra 4 év alatti gyermek esetén, vagy Légzésszelidítésre 4-5 éves kortól. A tudatos légzés versenyelőny, egy életre.